Alternatív testkép blog RSS

Kiskorom óta vonzódom mindenkihez, aki mozgássérült és mindenhez, ami erre emlékeztet. Szörnyű titkom volt ez mindaddig, amíg fel nem fedeztem, hogy nem vagyok egyedül.
Arra is fény derült, hogy ezt a fura vozalmat nem lehet egyszerűen fétisnek nyílvánítani, ugyanakkor az is meglepő, hogy ez a vonzalom mily sokféle lehet. Ez egy olyan szubkultúra, mely él és virul és - ha tetszik ha nem - egy olyan jelenség, melyjel az érintett felek előbb utóbb találkozni fognak.

Jelen blog egy őszinte kísérlet. Semmi több.

Bármilyen szimpátia-üzenet, hatemail ide: ayumi.wheeler [kukac] gmail.com

Archive

Apr
28th
Tue
permalink

Különlegesség versus Tökéletesség

Gyakran felbukkan a médiában egy-egy olyan hír (igaz, főleg a bulvársajtó foglalkozik ilyesmivel), amikor bemutatnak valakit, aki - bár nem “tökéletes” - de mégis csattan ki az önbizalomtól, és ettől igazán különleges személyé válik.

Német tv-adókon már rég, a magyar médiában inkább újabban találkozik az ember fogyatékos manökenekkel, vagy épp közemberekkel, akik minden kihívás ellenére (“against all odds”) győznek, legyőznek, megnyernek, sikert aratnak.

Olyasmi ez, mintha a különlegest próbálnák tökéletesre mosni, vagy pedig mitha azt szeretnék bemutatni, hogy annak ellenére hogy: mégis.

Véleményem szerint a túlkompenzáció egy természetes dolog olyan sérülteknél, akik többször találkoztak negatív megitéléssel, esetleg visszautasítással a társadalom részéről. Ami nem természetes, az az, hogy ha csak úgy veszik őket emberszámba, vagy egyenlő félnek, ha túlkompenzálnak.

Sokszor a különlegesség maga a tökéletesség. Túlkompenzáció nélkül.